Lévén újdonatúj lélek, türelmetlenül vágyott a megtapasztalásra.
- Én vagyok a fény!- mondogatta – én vagyok a fény!
Ám mindaz, amit erről tudott és mondott, nem helyettesíthette a megtapasztalását.
Márpedig abban a birodalomban, ahol ez a lélek felbukkant, semmi más nem létezett, csak fény, fény és fény.
Valamennyi lélek nagyszerű volt, valamennyi lélek csodálatos volt, és valamennyi lélek az én fenséges fényemmel ragyogott.
Ilyenformán a szóban forgó kis lélek úgy érezte magát, mint gyertyaláng a napsütésben. A legnagyobb ragyogás közepette, melyhez ugyan maga hozzátette a sajátját, nem láthatta önmagát, nem tapasztalhatta meg önmagát annak, Aki és Ami valójában.
Majd az történt, hogy ez a lélek epekedve sóvárgott megismerni önmagát. És oly hatalmas volt a vágyódása, hogy így szóltam egy napon:
- Tudod-e kicsike, mit kell tenned, hogy kielégítsd a te hatalmas vágyódásodat?
- Mit, Istenem, mondd, mit? Bármit megteszek! – kiáltotta a kicsi lélek.
- El kell választanod magad tőlünk, a többiektől, válaszoltam. Folyamodj a sötétséghez!
- Mi az a sötétség, ó szentséges Egy? – kérdezte a kicsi lélek.
- Az, ami te nem vagy – válaszoltam, és a lélek megértette.
Követte a tanácsomat. Eltávozott a mindenségből, és egy másik tartományba költözött.
Ebben a tartományban a lélek rendelkezett azzal a hatalommal, hogy megtapasztaljon mindenféle sötétséget, és meg is tette.
Ám a sötétség közepette egyszer csak felkiáltott:
- “Atyám! Atyám! Miért hagytál el engem?” – miként Te, amikor a legsötétebbnek tartott időket éled.
Én azonban soha nem hagylak el téged, mindig melletted vagyok, és készen állok rá, hogy emlékeztesselek arra, Aki Valójában Vagy, és mindig készen állok rá, hogy hazahívjalak.
Ezért mondom, hogy legyél fény a sötétségben, és ne átkozd a sötétséget! És ne feledd, hogy Ki Vagy, olyankor sem, amikor mindenfelől körülfog mindaz, ami nem vagy! Csak adj hálát a teremtésért, akkor is, ha éppen a megváltoztatására törekszel. És tudd, hogy amit a legnagyobb megpróbáltatásod idején teszel, az lehet a legnagyobb diadalod. Mert az általad teremtett tapasztalat annak kinyilvánítása, Aki Vagy, - és Aki Lenni Akarsz.
Azért meséltem el ezt a kis történetet - a lobogó kis lélekről szóló tanmesét – hogy jobban megérthesd, miért éppen olyan a világ, amilyen; és hogyan változhat meg mindez egyetlen pillanat leforgás alatt, ha mindenki emlékszik legmagasztosabb valósága isteni igazságára.
Bárki érezheti magát megbántva, bárki érezheti úgy, hogy ártalmára voltak, ám amikor visszatértek az Örök Birodalomba, rájöttök majd, hogy nem ért benneteket semmiféle kár. Akkor meg fogtok bocsátani azoknak, akikről azt hittétek, hogy megbántottak benneteket, mert tudatosulni fog bennetek a Magasabb Rendű terv.
- Isten bármely töredéke lehetsz. Amelyik csak akarsz – mondtam a kicsi léleknek. Te vagy az Abszolút, amely megtapasztalja önmagát. – Isten melyik általad választott megnyilvánulását kívánod most megtapasztalni?
- Tehát van választásom? – kérdezte a Kis Lélek.
- Igen. Megtapasztalhatod Isten bármely megnyilvánulását, önmagadként, benned és rajtad keresztül.
- Rendben, felelte a Kicsi Lélek. – Akkor a Megbocsátást választom. Szeretném Teljes Megbocsátásként megtapasztalni önnön lényemet.
Képzelheted, mekkora kihívás volt ez, hisz senkinek sem kellet megbocsátani. Tökéletességet és Szeretetet teremtettem.
- Senkinek sem kell megbocsátani? – kérdezte némiképp hitetlenkedve a Kis Lélek.
- Senkinek – ismételtem. - Nézz körül. Látsz-e nálad kevésbé tökéletes, kevésbé csodálatos lelket? – erre körbefordult, és meglepetten látta, hogy köré gyűlt a mennyország valamennyi lelke.
Jöttek a Királyság legtávolibb zugából is, mert hallották, hogy a Kis Lélek rendkívüli párbeszédet folytat Istennel.
- Értem. Senki sem tökéletlenebb nálam! – kiáltott fel a Kis Lélek. – Akkor hát kinek bocsássak meg?
Erre egy lélek kilépett a tömegből. – Nekem megbocsáthatsz – mondta ez a barátságos lélek.
- Miért? – kérdezte a Kis Lélek.
- A következő életedben olyan dolgok fognak történni, amiért megbocsáthatsz – válaszolta a Barátságos Lélek.
- De miért? Mit tudsz tenni ellenem Te, a Tökéletes Fény teremtménye, hogy meg kell majd neked bocsátanom?
- Ó – mosolyodott el a Barátságos Lélek – biztosan kitalálunk majd valamit!
- De miért? – a Kis Lélek nem értette, hogy miért akarná egy ilyen tökéletes teremtmény annyira lelassítani a rezgését, hogy tényleges gonoszságot tudjon tenni.
- Egyszerű – magyarázta amaz. Megtenném, mert szeretlek. – Szeretnéd magad Megbocsátásként megtapasztalni. Nem? – Egyébként te is megtetted értem ugyanezt.
- Én? – ámuldozott a Kis Lélek.
- Persze. Nem emlékszel? Teljesek voltunk te meg én. A Fel és Le, a Bal és Jobb. Mi voltunk az Itt és Ott, a Most és Akkor. Voltunk Kicsik és Nagyok, Férfiak és Nők, Jók és Rosszak. Minden voltunk. A Minden. Megegyeztünk, hogy mindketten külön-külön megtapasztaljuk Isten legfőbb részeit. Mert megértettük, hogy…
- …amikor az Vagy, ami Nem vagy, akkor, ami Te Vagy, az nem Te Vagy! Nem létezhet meleg nélkül hideg, bánat nélkül nem lehetsz boldog, a “gonosz” nélkül nem ismerheted a “jó”-t. Ha valami akarsz lenni, akkor fel kell bukkannia valahol a világban ennek a valaminek vagy valakinek az ellentétének, hogy ez a valami, - bármi legyen is – létrejöhessen.
A Barátságos Lélek ezután elmagyarázta, hogy azok az emberek Isten Különleges Angyalai és az az állapot Isten külön ajándéka.
- Egyetlen dolgot kérek cserébe – jelentette ki a Barátságos Lélek.
- Akármit kérhetsz! – kiáltotta a Kis Lélek. Alig bírt magával az izgalomtól, hogy végre Isten bármelyik megnyilvánulását megtapasztalhatja. Megértette Isten tervét.
- Abban a pillanatban, amikor ütlek-verlek, és a leggonoszabbakat művelem veled, amit csak el tudsz képzelni, … emlékezz, hogy ki is vagyok valójában!
- Ó! Nem fogom elfelejteni! – ígérte meg a Kis Lélek. – Találkozunk a Tökéletességben, melyben egyek vagyunk, és mindig emlékezni fogok rá, ki vagy. Mindig!