A könyv tíz hónapja dobogós helyen áll a New York Times bestsellerlistáján, nem sokkal megelőzve Bill Weise 23 perc a pokolban című, szintén saját élményeken alapuló művét. A dantei utazásokról szóló könyvek sikeréhez hozzájárult, hogy az Egyesült Államokban a felmérések szerint tíz emberből nyolc hisz a menny, hét pedig a pokol létezésében.

Don Pipernek esze ágában sem volt meghalni. Háromgyerekes boldog apaként évek óta lelkészként szolgált egy sikeresen működő közösségben. Éppen arra készült, hogy a szomszédos településen egy új gyülekezetet alapít, amikor egy texasi baptista konferenciáról hazafelé tartva 1989. januárjában a végzetes baleset érte. A helyszínelő orvosok szerint a férfi azonnal életét vesztette, sem lélegzést, sem pulzust nem tapasztaltak nála. Míg élettelen teste a szétroncsolódott autóban feküdt, Piper a mennyben járt.

A hely szépsége lenyűgözte, az odafent hallott dallamok teljesen magával ragadták - ám nem maradhatott ott. Kilencven perccel az ütközést követően egy lelkészismerőse - aki szintén a konferencián járt - meglátta a szétroncsolódott autót és a mellette álló mentőt, amelyben Piper hallott teste feküdt. Imádkozni kezdett barátjáért, aki nem sokkal ezután a jelenlévők megdöbbenésére csodálatos módon feltámadt. Emlékezett arra, hogy hol járt, de mennyei látogatásáról csak azután tudott nyilvánosság előtt beszélni, hogy átesett az évekig tartó, fájdalmas gyógyulási időszakon. Ennek során Piper hitét komoly próbák érték, ám - mint írja - végül megértette, hogy a balesetet és mennyei élményeit „Isten arra akarja felhasználni, hogy reménységet és vigasztalást nyújtson a súlyos betegségbe került vagy szeretteiket gyászoló embereknek". Lelkészként új szemmel olvassa és tanítja azóta a Bibliát, amelyben több száz közvetlen utalás található a konkrét természetfeletti világra.

Egy 2003-ban készített felmérés szerint az amerikaiak 84 százaléka (!) „hisz a lélek túlélésében" és „valamifajta menny" létezésében, igaz, a pokolról már csak 69 százalék állította ugyanezt. A reinkarnációban ugyanakkor az emberek kevesebb mint egyharmada hisz. Ezek a számok meglepték a kutatókat, mivel azt mutatták, hogy a túlvilággal kapcsolatos elképzeléseket továbbra is a keresztény világkép befolyásolja a legerősebben. A Harris Intézet közvélemény-kutatásából az is kiderül, hogy az amerikaiak elsöprően optimisták a túlvilági sorsukkal kapcsolatban: a megkérdezettek alig fél százaléka (!) válaszolta azt, hogy a pokolba fog jutni. George Barna ismert keresztény szociológus azonban óvatosságra int: szerinte az eredmények azt mutatják, hogy sokan „a legkülönbözőbb forrásokból, filmekből, zeneszövegekből és regényekből szerzik az élettel és a túlvilággal kapcsolatos ismereteiket és hitüket, anélkül, hogy alaposan végiggondolnák azokat".

Nemcsak a protestánsokat, hanem a katolikusokat is foglalkoztatja a halál utáni sors. Anthony DeStefano katolikus teológus nekik írta Útikalauz a mennyországba című könyvét. A menny DeStefano szerint is fizikai valóság, ráadásul olyan hely, amelyben „Isten mindenből a legjobbat gyűjtötte össze". Szó sincs egyhangúan hárfázó angyalokról: a mennyben egymástól megkülönböztethető emberek élnek, színes, változatos városok vannak, és még állatokat is lehet találni, bár ez utóbbi állításra azért a szerző „nem venne mérget".

Sokan vágynak tehát a mennybe, ám a pokolra már sokkal kevesebben kíváncsiak – legalábbis testközelből. (Könyvben annál szívesebben olvasnak róla.)
Így volt ezzel Bill Wiese is, ám mégis ott kötött ki – igaz, csak alig egy fél órára. Ez a 23 perc is elég borzalmas volt azonban ahhoz, hogy az amúgy teljesen hétköznapi életet élő ingatlankereskedő élete merőben megváltozzon, és fő célja ezután az legyen, hogy távol tartsa embertársait a „gyötrelem helyétől”.
Wiese 1998. november 22-én éjszaka élt át megdöbbentő utazást az alvilágban, amelyről így írt: „Feleségemmel az estét egy közeli ismerősünk otthonában töltöttük. Az este semmiben sem különbözött más estéktől. 11 óra körül tudtunk elindulni hazafelé, és még éjfél előtt ágyba is bújtunk. Hajnali 3 órakor – egyik pillanatról a másikra – éreztem, hogy szédítő sebességgel és irányíthatatlanul repülök, majd zuhanni kezdek a föld felé. Egy cellában értem földet. A falak durva terméskőből, az ajtó masszív vasrudakból állt. Meztelen voltam, és ez csak növelte kiszolgáltatottságérzésemet. Nem álmodtam – ébren és a tudatomnál voltam ezen a különös helyen. Sejtelmem sem volt róla, hogy mi történt velem, és hogyan, miként jutottam ide, egészen addig a pillanatig, amíg valaki fel nem világosított később az utazás során. Az első, ami feltűnt, a rendkívüli hőség volt. Sokkal melegebb volt annál, mint amit a földi létezők képesek elviselni. Izzó forróságot éreztem és azon gondolkodtam: hogyan tudnék életben maradni, túlélni ezt a rendkívüli hőséget? Úgy éreztem, hogy a testemen a hús bármelyik pillanatban porrá éghet. De nem így történt. Nem rémálmom volt, hanem maga a valóság. Az eszeveszett hőség miatt minden erő elhagyta a testemet. Bár ekkor még nem tudtam – a pokolba kerültem…”.
Horrorfilmeket idéző lények, bűz, szomjúság, félelem – ezt tapasztalta Wiese a pokolba érve, pedig – mint írja – megérkezésekor még csak az alvilág „előszobájában”, tornácán landolt. Könyve leírja a további utazását és visszatérését. Wiese a pokoljárást követő években gondosan összegyűjtötte a Biblia valamennyi – összesen mintegy százötven – pokollal kapcsolatos állítását. Könyvében olyan kérdésekre is megpróbál választ adni, mint „Hol található a pokol?”, „Vannak-e ott gyerekek?” és vajon az odakerült emberek testben vagy testen kívül léteznek-e.

A túlvilágról magyarul eddig kevés könyv jelent meg, de az új trend a hírek szerint a hazai könyvpiacot is hamarosan eléri. Már készül a 90 perc a mennyben és a 23 perc a pokolban magyar fordítása, és néhány héten belül megjelenik egy klasszikus művelődéstörténeti kézikönyv is, A menny története címmel. A Yale Egyetem két professzora által jegyzett mű Heller Ágnes filozófus ajánlása szerint „meggyőzően és igen sok ténnyel alátámasztva mutatja be, hogy a mennyországról való keresztény elképzelések hogyan változtak az idők folyamán a kezdetektől a mai napig”. Colleen McDannell amerikai és Bernhard Lang német történész nem saját tapasztalataikról írnak: az elmúlt kétezer év legjelentősebb vallás- és művészettörténeti személyiségeinek álláspontját mutatják be a túlvilági lét kérdéseiről, Jézustól Aquinói Szent Tamáson át Swedenborgig és a huszadik századi apokaliptikus gondolkodókig.